6. ♦The Other Side♦

Hú ide csak akkor érkezik bejegyzés, ha az érzelmeim táncot járnak és vagy nagyon rossz kedvem van vagy életem egyik legszebb napját élem.Örüljünk, ma boldog vagyok, csakis MIATTA!Áwww!

Mindig azt hittem, hogy aki meghal az nem érez semmit.Sem fájdalmat, sem örömöt, csak egyszerűen megszűnik létezni.De én nem érzem úgy, hogy elmúlt volna a fájdalmam, épp ellenkezőleg, ugyanúgy fáj minden mint előtte.Én meghaltam, legalábbis azt hiszem.És most itt állok és bámulok magam elé a fényes távolba.Aki meghalt az még álmodhat?Vagy tényleg ilyen ha az ember meglátja azt a bizonyos fehér alagutat.Mert én jelenleg a mozdonyszerelvény reflektorait látom szélsebesen közeledni felém.Ez lenne a továbblépés, vagy mindez csak a fejemben játszódik le, mert ezek az utolsó pillanataim?Elég gáz utolsó emlék, nem?

Magányosan állok a sínek között és bámulom a felém száguldó végzetemet.A mozdony dudál, füstöl és csikorog, ahogy fékezni próbál, hogy elkerülje a lehetetlent.Azt, hogy halálra gázoljon.Többször álmodtam már ezt.Minden egyes alkalommal a mozdony egyre közelebb ért, mielőtt valaki elrántott előle.

Mindig azt hittem Josh az aki megmenti az áloménem életét.De minden egyes alkalommal később tette meg, ez azt jelenti, hogy egyszer az a vonat keresztül fog száguldani rajtam.És most jött el az az alkalom, Josh nem fog visszarántani.Így büntet az élet?Saját döntés miatt ér a halál, mert a sínekre vetettem magam, de szerelmem nem lesz már ott, hogy megmentsen?Könnyektől homályos szemmel bámultam, ahogy a vonat szélsebesen közelít és tovább jön azon a ponton, ahol legutóbb állt mikor elrántottak.A következő pillanatban sem érezem a körém fonódó karokat és a rántást, ami megmenti az életemet.A vonat már csak pár méterre van tőlem én pedig megmentő nélkül készen állok rá, hogy keresztülhajtson rajtam.Szinte látom, ahogy elém ér, és arcom belepasszírozódik a mozdony elejébe, majd testem többi részét darabokra cincálja, amik hatalmas véreső közepette mind a négy égtáj felé kezdenek repülni.Hát ennyi lenne?Ezt a halált érdemlem, hogy egy vonat széttrancsírozzon?Közben a vonat folyamatosan közeleg, már csak pár centire van tőlem és én már felkészülök rá, hogy az arcom beleépül a vonatba, de akkor megérkezik a megmentőm.Karjai körém fonódnak és még az utolsó pillanatban elránt a vonat elől....Josh értem jött...

Hosszú talán óráknak tűnő ideig nem történt semmi, csak Lena halk szuszogását lehetett hallani.Legalább ebből is tudtam hogy életben van.A szemei csukva voltak és teste sem mozdult meg egyszer sem.Már az boldogsággal töltött el, hogy legalább mellkasa másodpercenként emelkedik és süllyed.De ha ez a rendszer egy pillanatot is késett már ugrottam fel és szinte egy ápolónőért vagy orvosért kezdtem kiabálni, akik már sokadjára is bejöttek és közölték velem, hogy nyugodjak meg.Inkább menjek haza és pihenjek le.De nem akartam őt itt hagyni.Azok után ami történt, nem akartam, hogy egyedül ébredjen, itt akartam lenni vele.Mikor beértünk és őt azonnal a műtőbe szállították én és az orvosok is felhívták a szüleit.Az apja üzleti úton van, de nem is érdekli mi történt a lányával, az anyja dolgozik, de ő sem különösebben érdeklődött Ley iránt csak annyit kérdezett, hogy túléli-e.Talán még a nővére, aki sokkos állapotba került, mikor hazaért és betért a fürdőszobába.Pont egyszerre érkeztünk meg, ő engedett be és együtt találtuk meg Lena szinte teljesen elvérzett testét.Ő csak sikított és a vizes-véres földre rogyott, amíg én nem törődve semmivel a kádba nyúltam és kiemeltem a törékeny testet a véres vízből.A még éppen élő lánnyal a karjaimban az autómhoz siettem és keresztülhágva minden vezetésre vonatkozó szabályt villámgyorsan kórházba szállítottam.És azóta itt vagyok.Már több mint 4 órája itt ülök, de még semmi nem történt.Közben a kezemben szorongattam és sokadszorra olvastam végig a búcsúlevélnek szánt kis versecskét, amit nyilván az öcsémnek szánt.

Én írtam

Egyszerűen képtelenség, hogy Lena a mindig mosolygós, barátságos lány ilyen szörnyűséget tett saját magával.És a tudat, hogy az én bunkó, idióta öcsém miatt tette még megrázóbb.Mi lett volna, ha Josh nem hagyja otthon a telefonját, mielőtt találkozni megy a ribanc barátnőjével?Mi lett volna, ha nem hallgatom meg azt a hangüzenetet?Mi lett volna, ha nem érek oda időben?Mi lett volna, ha az öcsém miatt megöli magát és ez a teher örökké a mi lelkünkön száradna?Ebbe még belegondolni is rossz!Ismét a szomorú versecskét olvastam végig, mikor egy halk, gyenge hangocska szólalt meg.

-Szia-mondta gyengén, alig hallhatóan.

-Nem hiszem el, hogy a mennybe kerültem!-jelentettem ki mikor megláttam Josh homályos alakját, bár még én is alig hallottam a hangomat.

Nem láttam tisztán, de biztos voltam benne, hogy ő mentett meg.

Eljött értem!

-Ezt nem nevezném annak!Én pedig nem hiszem el, hogy a poklok-poklán vittél keresztül-válaszolta Josh, bár a hangja most a szokásosnál sokkal mélyebb volt.
-Miért hol vagyok?
-A kórházban, megpróbáltad megölni magadat-mondta szomorúan.-Én találtam rád!Megkaptam az üzenetedet.

-És eljöttél?-mosolyodtam el, de most ez is nehezemre esett.-De azt mondtad én nem kellek senkinek-motyogtam olyan halkan, hogy még én sem hallottam a saját hangomat.
-Persze, hogy eljöttem.Tudom, hogy nem rám számítottál, de eljöttem-mondta, miközben megfogta a kezemet, ami be folt kötözve.-Ugye tudod, hogy szerencsés vagy?-kérdezte.-Meg is halhattál volna, és abban nincs semmi különleges vagy romantikus.Egyszerűen eltűntél volna.

Nem rá számítottam?Akkor ő nem is Josh?, kúszott fel a gondoltam zavart elmém legmélyéről.

Megpróbáltam az arcára fókuszálni, de még így is csak homályos pacának tűnt.Egy elmosódott árny volt a sötétben.

-Te nem Josh vagy?-nyögtem ki fáradtan, de hangom elhalt olyan halkan beszéltem, még magam sem értettem mit mondtam.

-Nem, Matt vagyok, Josh bátyja-mondta, de hangja valahonnan messziről érkezett és szinte már meg sem hallottam.-Matt, Matt, Matt-csengett még a fülemben, majd minden elsötétült.