4. ♦Betrayed♦

Olyan gyorsan siettem haza, hogy félő volt balesetet szenvedek, mert szinte végigrohantam a utcákon, alig figyelve a forgalomra.Egy hangos sóhajjal csaptam be magam mögött a bejárati ajtót és már hívtam is Johst.
-Azonnal ide kell jönnöd!-mondtam köszönés helyett.-Nagyon fontos!
Josh aki többnyire mindig késni szokott mindenhonnan, most alig 2 perc alatt megérkezett és szinte betörte az ajtót úgy rontott be a házba.
-Mi az Ley?-kérdezte, mikor meglátta ijedt arcomat a hirtelen érkezésére.-Mi történt?-még mindig csak bámultam rá-Nyögd már ki!
-Hát, a barátnődről van szó-csak ennyit mondtam, de Josh homlokán máris egymásba szaladtak a ráncok.-Megcsal téged!
-Mi?És ezt te mégis miből gondolod?Van rá bizonyítékod vagy bármi?-kezdte, és egyszerűen szörnyen esett, hogy nem hisz nekem, hanem bizonyítékot követel.
-Hát, ma láttam őt egy pasival smárolni, aki nem te voltál!
-Azt hittem a barátom vagy-mondta mire én csak egy Mivan?-t tudtam kinyögni.-De ha tényleg az lennél, akkor nem próbálnál mindenhol keresztbe tenni.Emma fontos nekem és ezt el kellene fogadnod.És különben is, Em még csak a városban sincs!Nem láthattad őt!
-De én láttam!-mondtam, miközben a sírógörcs kerülgetett.-Mi van ha abban is hazudott?Ez meg sem fordul a fejedben?Ő nem is szeret téged!
-Ne kezd megint!-förmedt rám.-Azt hittem ezt már tisztáztuk az utolsó SMS-ed után, ami szerinted nagy hiba volt!
-Lehet, hogy hazudtam...-mondtam suttogva-mert szeretlek-egy nagy levegőt vettem, majd folytattam.-És mélyen legbelül, tudom, hogy te is így érzel irántam.
-Ley hadd tisztázzam ezt a dolgot!Nem szeretlek!Sőt már nem is kedvellek!-vágta a képembe, majd az ajtó felé indult.-Többé nem vagy a barátom!
-Josh ne csináld!-szóltam utána és éreztem, hogy már könnyeim is előtörnek.
-Leilah ideje elbúcsúzni!Ne nehezítsd meg még ennél is jobban!
-De azt mondtad kedvelsz engem, azt mondtad mindig mellettem leszel!
-Lehet, hogy hazudtam!-mondta, mire a szívem szakadt meg.
Hogy választhatja azt a libát helyettem?Két hónapja ismeri míg engem már évek óta!
-Akkor igaz?-néztem kétségbeesetten rá.-Senkinek sem kellek?

-Igen, igaz-mondta, majd elhagyta a házat én pedig összetörten bámultam távolodó alakját.
Minden lépésével egy világ omlott össze bennem, ahogy egyre távolodott, majd hamarosan eltűnt a szemeim elől én pedig megtörten álltam az ajtóban és reménykedve bámultam utána, hátha visszafordul, de nem.Nem jött vissza.Egyszerűen olyan érzés volt, mintha egy kardot mártottak volna a szívembe.Mintha markolatig merítették volna még élő és lélegző, de lélektelen testem középpontjába.
Elveszítettem.De nekem ő jelenti az életet.De ha nincs velem...akkor nem élek!
Egyszerűen hagytam, hogy kisétáljon az életemből egy olyan lány miatt, aki még csak meg sem érdemli őt, egy olyan lány miatt, aki semmibe veszi őt, egy olyan lány miatt, akinél és több ezerszer jobban szeretem.
És ő könnyedén eldobott magától, mint egy összetört játékbabát, aminek többé nem veszi hasznát.Behajított a sarokba, akár egy nem kívánatos kacatot, mintha egy törött játék lennék, aki már senkinek nem kell.Legbelül én is így éreztem.Egy törött játékbaba, aki hiába játszott jól, már nem kell többé, mert van már újabb és jobb játékbaba helyette.