5. ♦Edge of Insanity♦

A kétségbeesés a hatalmába kerített.Zokogtam egyedül az üres házban.Ilyennek éreztem a szívemet is most.Hatalmas, de mégis üres.És a ház valószínűleg egy ideig üresen is fog tátongani, mert ha jól emlékszem apám ma ment üzleti útra, gondolom ezért volt tegnap olyan nagy hangzavar, biztosan anyám megvádolta, hogy nem is oda megy, hanem ismét más ágyában fog kikötni, mind1.Az anyám meg egész héten éjszakai műszakot vállalt, így ő sem lesz ma itthon, a nővérem, mivel még nincs itthon és nem is említette, hogy takarodjak el itthonról, mert bulit rendez, gondolom ő sem érkezik ma haza.Egyedül vagyok, magányosan, mint ahogy legbelül is érzem.Senki nincs már mellettem.Elvesztettem az utolsó támaszomat is.A legjobb barátomat, a titkos szerelmemet, azt akiért még érdemes volt élni.Már belülről úgy éreztem, meghaltam. Minden lélegzetvétel, minden pislogás, minden mozdulat nehezemre esett és a szívem összeszorult, mintha satuként szorulna rá valaki jéghideg keze.Mintha Josh szavai óta minden egyes sikeresen túlélt pillanat egy örökkévalóság óta tartó szenvedéssel érne fel.Már nem láttam az értelmét, hogy miért is vagyok még itt.Egyszerűen már a halál is megváltás lett volna nekem.A szívem egy pillanat alatt darabokra hullott és lelkem meggyötörten cafatokban lógott.A könnyeim savként marták a szememet, ahogy előbuggyantak és végigfolytak arcomon.Lassan feltápászkodtam a földről, amit könnyeim már eláztattak és kín keservesen botorkáltam fel a szobámba, miközben igyekeztem elfojtani a vérembe szivárgó fájdalmat.
Az éjjeliszekrényemről felkaptam a dilibogyós üvegecskét és a fiókomból kivettel egy pengét is, majd könnyektől homályos tekintettel, de lassan belépdeltem a fürdőszobába.A kádba forró vizet kezdtem engedni, majd lekuporodtam a hideg padlóra és a gyógyszeres dobozka teljes tartalmát a kezembe öntöttem.

Víz és minden egyéb nélkül egyesével vagy éppen hármasával lenyeltem őket, még az sem érdekelt, hogy már öklendezem és fulladozom tőlük.Nem mindegy, hogyan halok meg?Megfulladok néhány pirulán, vagy a vízben, miután felvágtam az ereimet és képtelen leszek a felszínen tartanom magamat, hogy levegőhöz jussak, vagy ez a doboz gyógyszer megteszi a hatását és elűz minden gondot és nem fogom érezni többé a fájdalmat, sem bármi mást.

A rengeteg bevett bogyó pár pillanat múlva hatni kezdett és már nem tudtam ép ésszel gondolkodni, a maradék józan eszem is elment és már csak arra tudtam gondolni, hogy minél hamarabb véget érjen minden.Zavart elmével és elmosódott látással, de még írtam egy utolsó búcsúlevelet amit könnycseppekkel írtam alá, majd a telefonommal és egy pengével beültem a kádba.

A pengét erősen megmarkoltam majd egy lassú, de határozott mozdulattal meghúztam magam felé és csuklómtól egészen a könyékhajlatomig felvágtam a karomat, majd megismételtem a másik karomon is.Éreztem, ahogy a fájdalom szétárad a testemben, majd egyre homályosabban észlelek mindent.Még utoljára bepötyögtem Josh számát és felhívtam.Ahogy számítottam rá nem vette fel, csak az üzenetrögzítője kapcsolt be.Legalább még utoljára hallhatom a hangját.

-Jo telefonja, a sípszó után hagyj üzenetet-mondta a hangposta, majd megszólalt a rövidke sípoló hangocska.

-Csak azért hívlak, hogy megmondjam mennyire sajnálom, hogy annyi gondot okoztam neked!-szólaltam meg az idegesítő hang után.-De nem kell aggódnod többé,-mondtam még mindig sírva-mert mostantól nem leszek a közeledben és nem okozok több fájdalmat-hangom egy pillanatra megremegett.-Annak ellenére amit mondtál nekem, mindig is szeretni foglak, örökké, ég veled-nyomtam ki majd a telefont a vízbe ejtettem, amit vérem már jócskán vörössé színezett.

A szemem lassan lecsukódott és éreztem, ahogy a fájdalom hűs mérge átjárja a testemet, majd minden megszűnt.Nem éreztem többé a víz melegét, a nyílt seb szúrós fájdalmát a karomban, a lelkembe maró keserves kínt.Tulajdonképpen semmit nem éreztem már.Csak egy valami volt, ami kitöltötte a gondolataimat!Tudtam, hogy meg fogok halni és azt akartam, hogy legalább az ő emlékképe legyen az utolsó amit látok.Mielőtt még magával ragadt az érzéketlen feketeség, mielőtt minden elsötétült, az utolsó gondolatom Ő volt.Még valahonnan belülről, az összetört szívem szilánkjai közül egy név kúszott fel a tudatomig.Josh.