3. ♦Shocking Discovery♦

Hát úgy tűnik ide csak akkor érkezik bejegyzés, ha visszaesek.....

Nem tudom meddig ülhettem ott, hátamat az ajtónak vetve, míg könnyeim apadni kezdtek.Talán percek, talán órák telhettek el, én úgy éreztem mintha napokig sirattam volna bánatomat.Még mindig könnyes arccal és véres csuklóval, de feltápászkodtam a földről és dülöngélve, de feltámolyogtam a szobámba.Nem tudom miért, minek a hatására, milyen indokból vezérélelve, de felkaptam a telefonomat és sértetlen kezemmel pötyögni kezdtem egy rövidke üzenetet.Nem érdekelt, hogy könnyeim és vérem egyszerre csöpögnek a képernyőre, nem érdekelt, hogy a címzett éppen most vagy órák óta hagyott itt észre sem véve kisírt szemeimet és síró karomat.Nem érdekelt, hogy most éppen a barátnőjével enyeleg valahol, azt akartam hogy tudja!Hogy tudja őrülten szerelmes vagyok belé!

"Szeretlek"

Csak ezt az egy szót pötyögtem be, de amint rányomtam a küldés gombra, máris megbántam, még azt is, hogy egyáltalán megszülettem.
Nem lett volna szabad elküldenem! 
Hiába nyomkodtam eszeveszetten a képernyőt nem tudtam már mit tenni, az üzenet már megérkezett hozzá.
Nem!Miért kéne rosszul éreznem magamat emiatt?Én csak őszinte voltam!
Ezzel próbáltam hitegetni magamat, de az este, mikor már anyámék veszekedése is elhalt és már ők is az igazak álmát aluszták, hogy holnap újult erővel veszekedjenek tovább, még akkor sem jött álom a szememre.Az éjjeliszekrényemről felkaptam egy ovális gyógyszeres műanyag dobozocskát és az előre kikészített pohár vizet és bekaptam jó néhány nyugtató pirulát, amit én csak dilibogyóknak hívtam.A bogyók megtették a hatásukat és pár pillanat múlva már el is nyelt a sötétség.

Másnap Josh nem várt az iskola előtt, ahogy mindig szokott, a közös óráinkon sem volt ott és az ebédszünetben sem jött oda hozzám, sőt még az iskola folyosóin sem láttam egyetlen egyszer sem.Reméltem, hogy megbetegedett, de tudtam, hogy ez lehetetlen, Jo soha nem szokott beteg lenni, ő csak akkor hiányzik, ha nincs kedve bejönni.És sajnos éreztem, hogy most én vagyok az a valami, ami visszatartja attól, hogy idejöjjön.Az órák után csalódottan lépdeltem ki az iskola kapuin.És ott állt ő.Egyszerre kérdő és dühös tekintettel meredt rám.
-Szia-köszöntem suttogva lehajtott fejjel.
Nem válaszolt semmit, csak töprengve nézett le rám.Ezt akkor szokta csinálni, ha valami nagyon komoly dologról van szó.
Csak egy egyszerű szeretlek-et küldtem!Olyan nagy bűn ez?
-Mi volt az a tegnapi SMS?-kérdezte pár perc néma hallgatás után.
-Hát...Én csak...
-Az igazat!-förmedt rám, mikor elkezdtem volna valami hülye kifogást mormolni.-Ne akarj becsapni, tudom mikor hazudsz!
-Hát jó!Az igazat?Azt akarod tudni, hogy miért küldtem azt az üzenetet?-bólintott.-Azért mert így érzek, ilyen nagy bűn ez?
-Miért?Mikor tudod, hogy barátnőm van?Miért pont most?
-Ha arra vársz, hogy bocsánatot kérjek, akkor várhatsz mert nem fogok, mert akkor az igazságért kérnék elnézést!
-Igazság, az egy dolog, de van fogalmad róla, hogy mennyit vitatkoztam miatta Emmával?
-Sajnálom...-nyögtem ki-Nagy hiba volt.
-Igen, az volt-mondta.-Többet ne csinálj ilyet, mert te a legjobb barátom vagy, de semmi több, ezt jegyezd meg!-mondta majd minden más búcsúzkodás nélkül elsétált.
Egy pillanatig megszégyenülve álltam ott, majd körbenézve megláttam pár felém nézegető és halkan susmogó diákot, akik jót röhögtek magukban, így jobbnak láttam továbbállni.Nem akartam ismerőssel találkozni így jobbnak láttam, ha nem a főúton, hanem egy eldugottabb kis utcácskában megyek, a sorházak között.Az egyik sikátorból hangos viháncoló nevetést hallottam, ami túlságosan ismerős volt valahonnan.Először a józan eszemre akartam hallgatni és továbbmenni, de a hang kígyóként tekeredett fel a lábamra, amik önálló életet kezdtek élni és elindultak a zajforrás felé.A sikátor szélén álltam meg, hogy még véletlenül se vegyenek észre az ott tartózkodók és véletlenül valami balhéba kerüljek.De ami ott fogadott az sokkolóbb volt mindennél.A lány, aki miatt a fiú, akibe halálosan szerelmes vagyok nem lehet velem ott csókolózott és másik számomra ismeretlen pasassal.Emma megcsalja Josht.